A súriak viszontlátogatása Bajótra

A súriak viszontlátogatása Bajótra

A Jázmin Népviseletes Asszonykórus előadása fogadta a páros találkozó keretében Súrról érkezett vendégeket Bajóton. A viszontlátogatásra csaknem egy hónap elteltével került sor.

A Sógorka Miklós polgármester vezette bakonyaljai vendégeket Tóth Zoltán, Bajót polgármestere és Romanek Etelka, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte.

A csapat első útja a részben Árpád-kori eredetű katolikus templomba vezetett, ahol Varga Gábor tanár mutatta be a Bajót történetét és a templom művészettörténeti érdekességeit. Közben a karzatról dalok csendültek fel a Harmónia Kamarakórus előadásában.

Ezután a résztvevők kisvonatra szálltak, és a polgármester kalauzolásával megtekintették a települést, többek között a helytörténeti gyűjteményt őrző tűzoltószertárat, a Muzslay-forrást, az iskolát és a pincesor közeléből nyíló pompás panorámát.

A gerecsei Öreg-kő „árnyékában” fekvő, meredek domboldalak határolta település a turisták kedvelt célpontja, többek között a Jankovich-barlang és a faluhoz tartozó híres búcsújáróhely Péliföldszentkereszt miatt.

Délután a program Péliföldszentkereszten folytatódott, ahol meglátogatták a szaléziak sok hányattatás után helyreállított templomát, ami Jézus keresztjéből őriz ereklyét. A más-más stílusban épült stációkból álló Kálvária is érdekes sétahelyszín volt, majd a közeli tavas magánbirtok következett, ahol festményekből, jelmezekből és régi tárgyakból, valamint például hintókból, szánokból álló különleges kiállítások nyűgözték le a látogatókat.

A program a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontban zárult, ahol a Harmónia Kamarakórus kiselőadással és tánccal búcsúzott, miközben a borbarátok jóvoltából zamatos nedűket lehetett kóstolni. Az érdeklődők megnézhették a látnivalókat bemutató kiállítást, a gyerekek pedig az izgalmas kalandot kínáló játszóparkban kalandozhattak.

A településvezetők megállapodtak, hogy a barátkozást további közös programokkal folytatják majd.

Még több képet a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Facebook oldalán találnak, ahol filmes összefoglaló is bemutatja a nap érdekes eseményeit.

Galéria

Vissza