Csukákat telepítettek a Dunába

Csukákat telepítettek a Dunába

Ritka lehetőségként 1500 kilogramm egynyaras csukához jutott a Komárom-Esztergom megyei Horgászegyesületek Szövetsége.

A ragadozó halakat a szőnyi, a neszmélyi és a táti Duna-szakasz mellékágaiba telepítették szombaton - mondta el a szövetség szakmai igazgatója.

Schmidt-Kovács Bence tájékoztatása szerint az egynyaras csukákat a három mellékág között egyenlő arányban osztották szét. Az álló, illetve lassan folydogáló holtágakat kedvelő halak a kezdeti fel-egy kilós súlyukról őszre 2-2,5 kilós példánnyá gyarapodhatnak és felejthetetlen fogási élményt kínáltak a horgászoknak.

A KEMHESZ fontos feladata, hogy biztosítsa és óvja a kezelésben lévő természetes vizek halállományának sokszínűségét, ezért az őshonos, telepíthető fajták közül igyekszik mindegyiket beszerezni és telepíteni.

A csuka a horgászok nemes hala, magyarországi rekordja 20,47 kilogramm. Áldozatára lesből, takarásból támad, a zsákmányt nem üldözi, ha elvétette, hagyja elmenni. Gyomornedve olyan erős, hogy a lenyelt acélhorgot is képes lebontani, megemészteni. Húsa kiválóan alkalmas halászlék készítéséhez. Megsütve tűzdelik vagy töltik és népszerű a húsából készített pörkölt vagy a káposztás csuka is.

Kép és szöveg: KEMHESZ

Galéria

Vissza