Elindult a nevezés a Gerecse 50 teljesítménytúrára

Elindult a nevezés a Gerecse 50 teljesítménytúrára

Nagy az érdeklődés megyénk egyik legismertebb teljesítménytúrája iránt, érdemes időben nevezni!

Április harmadik szombatján reggel 8000 túrázót várnak a rajt helyszínére. A felelős gondolkodás jegyében, a környezetterhelés minimalizálását tűzve ki célul korlátozott számban lehet nevezni. Az ötven kilométeres távon 3000, harmincon 2000 résztvevőre számítanak, reggel hat órai rajttal. Húsz kilométeren 2000, tízen pedig 1000 túrázni vágyó indulhat útnak 9 és 11 óra között.

A tatabányai Szent Borbála tér-központú kör-teljesítménytúra leghosszabb távja, az 50 kilométeres túraútvonal idén újítást is tartalmaz. A Gorba-nyeregtől a piros kereszt jelzés mostantól az erdőn keresztül vezet Tardosra, ezzel csökken az aszfaltúton gyalogolt szakaszok száma, egyben nő a túrázók biztonsága. Újdonság még, hogy környezetvédelmi okokból nyomtatott helyett digitális oklevelet kapnak a teljesítményüket ezzel is igazolni vágyók.

A célban, szintén a Szent Borbála téren, a beérkezők és egyéni menetidejük egyaránt kijelzőn lesz követhető. Az MTSZ a közúti átkelők biztonságára fokozottan figyel. A természet védelme érdekében a rendezvényközpontban szelektív hulladékgyűjtésről, a túrákat követően az útvonalak megtisztításáról is gondoskodik. 

A csaknem egy éve indult Természetjáró applikációval akár mobileszközről is navigálni lehet a túra folyamán. Az MTSZ az erdei viselkedés javasolt szabályairól a gerecse50.hu honlapon folyamatosan tájékoztatja a résztvevőket.

Forrás: 24 óra

Vissza