Komárom-Esztergom Megyei Szent István Megyenap

Komárom-Esztergom Megyei Szent István Megyenap

Államalapító Szent István királyunk tiszteletére és emlékezetére első alkalommal kerül megrendezésre a Megyenap.


Első alkalommal rendezi meg 2019. szeptember 8-án a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és Esztergom Város Önkormányzata az Esztergomi Vármúzeumban államalapító Szent István királyunk tiszteletére és emlékezetére a Megyenapot.

2019-ben számos ünneplésre okot adó esemény kötődik szent királyunkhoz. Születésének 1050., koronázásának 1019. évfordulója, valamint a pécsi püspökség megalapításának 1010. évét ünnepli a dél-dunántúli egyházmegye.

Célunk, hogy országunk, a világ magyarsága, Európa népei felé is tudassuk: Esztergom és Szent István király összetartozik. Állam- és egyházalapító szent királyunk születésében, életében és halálában is számtalan módon kötődik Esztergomhoz, az első történelmi fővároshoz.

Program:

10.00: Megnyitó
10.10-10.20: Romanek Etelka polgármester megnyitó beszéde
10.20-10.30: Popovics György, megyei elnök köszöntője, megnyitó beszéde
10.30-11.40: Történeti, egyháztörténeti előadások Szent István király életéről, tanításáról
11.40-12.00: Szent István-életmű felterjesztése „Hungarikum és Magyar Érték”-nek
12.00-12.30: Séta az Esztergomi Várhegyen, majd Melocco Miklós Szent István megkoronázása c. szobrának közös megkoszorúzása
12.30: Büféasztalos állófogadás, illetve sajtóinterjúk készítésének lehetősége

Szent István-életmű felterjesztése „Hungarikum és Magyar Érték”-nek: Esztergom Város Értéktár Bizottsága, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Értéktár Bizottságának közös kezdeményezése a Szent István-életmű „Hungarikum és Magyar Érték”-nek történő felterjesztésének dokumentációja kiosztásra kerül a sajtó megjelent képviselői számára a rendezvény helyszínén.

Galéria

Vissza