Magyary Zoltán emlékkonferencia Tatán

Magyary Zoltán emlékkonferencia Tatán

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság és Tata Város Önkormányzatának szervezésében június 10-én rendezték meg a hagyományos Magyary Konferenciát, a közigazgatás tudósa születésének 134. évfordulója alkalmából.

A szakmai program az Öreg-tó partján álló Magyary szobornál koszorúzással kezdődött, majd a Városháza dísztermében folytatódott, ahol Michl József polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Mindkét eseményen részt vett Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, aki beszédében többek között ezeket mondta:

– A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 27 évvel ezelőtt arra vállalkozott, hogy tevékenységével Magyary Zoltán szellemi hagyatékát ápolja, és azt átadja a mai kor emberének. Ez hatalmas feladat, és felelősség is egyben.

A népfőiskola bebizonyította, hogy ma is létjogosultsága van a népfőiskolai mozgalomnak. Tevékenységükkel nemcsak tudást, ismeretet adnak át, hanem szemléletet formálnak, közösséget építenek. A népfőiskola eddigi tevékenysége jelentősen hozzájárult az itt élők identitásának erősítéséhez, a hagyományos tatai, megyei lokálpatriotizmus gazdagításához. Nem utolsó sorban a város és a megye gazdag múltjának megismeréséhez, valamint a modern világunk változásainak megértéséhez, az új ismeretek megszerzéséhez. A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság nemcsak, hogy megőrzi és ápolja ezt a hagyatékot, hanem a XXI. század kihívásainak megfelelően továbbfejleszti, úgy, hogy az elődök által lefektetett szilárd alapok ne sérüljenek. Ezek a szilárd alapok teszik lehetővé azt a lendületes és talán a szervezet eddigi kereteit kicsit átlépő munkát, mely az elmúlt időszakban jellemzik a népfőiskolát, és amely hozzájárul töretlen fejlődéséhez. A pályázati lehetőségek kihasználása és a működési területek bővítése mind-mind ezt szolgálják.

Éppen ezért népfőiskola tevékenysége nagyon szerteágazó, és sok együttműködő partner bevonásával tudja elérni céljai megvalósítását. A megyei önkormányzattal is kiváló a kapcsolata. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az népfőiskola tagja a Komárom-Esztergom Megyei Foglalkoztatási Paktumnak, a Virtuális Erőmű Programnak, Klímastratégia és éghajlat-változási platformnak, a megyei felzárkóztatási fórumnak.

Aktív, szerteágazó tevékenységének köszönhetően nagyon sok ember kapcsolódik be különböző programjaiba. Az elmúlt évben rendezvényeivel, programjaival, tanfolyamaival, kulturális tevékenységével és az internet csatornáin keresztül csaknem 300.000 főt ért el, ami kiemelkedő eredménynek számít. Távolabbi céljaik sem kevésbé ambíciózusak, hiszen a Nemzeti Művelődési Intézet stratégiai partnereként, megyei intézményként kívánnak működni, továbbá tematikus Kárpát-medencei népfőiskolai szerepet kívánnak betölteni a közművelődés, felnőttképzés és fenntarthatóság témakörében.

Magyary Zoltán egész életét áthatotta az értékteremtés. A népfőiskola ezen a téren is méltó követője elődjének hiszen részt vesz Tata város és Komárom-Esztergom megye értékeinek, hagyományainak feltárásában és bemutatásában, a helyi és megyei értéktár bővítésében. E tevékenységnek köszönhetően Magyary Zoltán szakmai munkássága, a Tatai Népfőiskola és immár a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság működése és tevékenységének jelentősége is felvételt nyert Komárom-Esztergom megye Értéktárába. Ez is egy olyan közös pont, amely összeköt minket, hiszen a megyei önkormányzat fontos feladata a megyei értékek felkutatása, megőrzése és továbbadása.

Borsó Tibor, a népfőiskola elnöke, a megyei közgyűlés alelnöke kiemelte:

– Magyary Zoltán hazafias gondolatvilága, az az akaraterő, mely éltette, városépítő munkája, oktatási szakértelme példaértékű, ezért nagy öröm, hogy a hagyatékát sikerült digitalizálni, így ahhoz bárki hozzáférhet és tanulhat munkásságából. Büszkék lehetünk rá, hogy itt született és dolgozott, s olyan hasznos munkát végzett, melynek nyomdokaiban járva működhet a tatai népfőiskola is.

Galéria

Vissza