Rendőrnapi ünnepség Komárom-Esztergom megyében

Rendőrnapi ünnepség Komárom-Esztergom megyében

Az ünnepélyes állománygyűlésre a komáromi Csillagerődben került sor.

Ünnepélyes állománygyűlés keretében tartotta a rendőrnapi ünnepséget a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság április 29-én egy rendkívül impozáns helyszínen, a komáromi Csillagerődben. Az eseményen részt vett Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke is.

Az ünnepség Czunyiné dr. Bertalan Judit, országgyűlési képviselő beszédével kezdődött, aki beszédében megköszönte és méltatta a főkapitányság munkatársainak tevékenységét.

A meghívott vendégek és a berendelt állomány a köszöntő után a Magyarock Dalszínház ünnepi műsorát tekintették meg, majd a jutalomátadás következett. Farkas Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, és a résztvevő polgármesterek elismerésben, jutalomban részesítették a kiváló szakmai teljesítményt nyújtó kollégákat.

Belügyminisztériumi jutalmat négy egyenruhás vehetett át, Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság részéről 28 rendőrségi dolgozó munkáját ismerték el, önkormányzati jutalomban pedig 56-an részesültek.

Galéria

Vissza