Tatai víz a legdrágább kincs!

Tatai víz a legdrágább kincs!

Tatai víz a legdrágább kincs! címmel invitálta színes programra a napokban a város apraját és nagyját Tata önkormányzata és a Megyei Területfejlesztési Kft., mint konzorciumi partner.

A változatos program több mint 100 fő részvételével valósult meg, ahol drága kincsünk a víz körül zajlottak az események. Délelőtt a fiataloké volt a nap az Új Kajakház Ökoturisztikai Központ konferencia teremében, ahol egy kihelyezett öko élményóra várta filmvetítéssel, előadásokkal, rendkívül színes kísérletekkel a kisiskolásokat és nagyokat egyaránt.

A Dunavirág vízibusz mozgó-laborja is megérkezett a Tatai Öreg-tó partára és elvarázsolta a kísérletezni vágyó iskolásokat. Ezt követően egy élményekben gazdag, botanikai sétát tettek a tó partján a vízparti növények iránt érdeklődő résztvevők, egy botanikai szakértő vezetésével.

A program végén egy finom piknik ebéd várta a már éhes résztvevőket. A délutáni órákban a programsorozatot megismételték, ahol már a felnőtt résztvevőket várták a színes vizes programokra.

A program a TOP-2.1.3-16-KO1-2021-00039 „Tata város csapadékvíz elvezetésének fejlesztése” pályázat szemléletformálási programja keretében valósulhatott meg.

Galéria

Vissza