Átadták Kernstok Károly felújított villáját Nyergesújfalun

Átadták Kernstok Károly felújított villáját Nyergesújfalun

Átadták a magyar avantgárd egyik leghíresebb festőjeként számon tartott Kernstok Károly eredeti állapotban felújított villáját szombaton Nyergesújfalun. Az épület megyei érték.

Mihelik Magdolna polgármester elmondta, az önkormányzat saját erőből, 220 millió forintért újíttatta fel az épületet, amely évtizedekkel ezelőtt – örökös híján – a város tulajdonába került, majd kozmetikai szalon és fogorvosi rendelő működött benne.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke Nyergesújfalu feliratú tarisznyával érkezett. Elmondta, hogy ezt ajándékba kapta, amikor az első értéktár pályázatukat valósították meg, Nyergesújfalu-Ács közös baráti páros találkozóján, amelyet a Kernstok villa kertjében tartottak. Az elnök egy Széchenyi István idézettel folytatta: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn”, majd hozzátette: „Úgy gondolom, ezt a rendkívül bölcs és sokatmondó gondolatot a Nyergesújfaluban élők megfogadták és be is tartották. Mi más is bizonyíthatná ezt jobban, mint ez az épület, melynek újjászületésének tanúi lehetünk. A múltnak állít emléket, és hozzájárul ahhoz, hogy a jelenben élő generációk irányt mutassanak vele a jövő nemzedékeinek. A Széchenyi István által megfogalmazott gondolat a Komárom-Esztergom Megyei Értéktár szlogenje is lehetne, hiszen az értéktár mozgalom célja is ez: összegyűjteni a településen a megyében lévő régi és új emlékeket, az őseink által ránk hagyott örökséget, melyek igazodási pontot nyújtanak a ma emberének és a jövő generációinak.” Végül megjegyezte, hogy a Kernstok-villa az első között került be a javaslatára a megyei értéktárba.

A megújult villában Nyergesújfalu alkotókörei és egy civil szervezet kap helyet, illetve a nagyobb tereket rendezvények, esküvők lebonyolítására hasznosítják. A korabeli kertnek megfelelően betelepített park a nagyközönség számára nyitott lesz.

A Kernstok Károly által 1912-ben emelt villát egy műemlék- és templomfelújítással foglalkozó társasággal építették újjá. Az ingatlanon az elmúlt évtizedekben nagy átalakításokat nem végeztek. Megvan a terasz, Kernstok falócája, cserépkályhája és a nappali is korhű állapotban maradt fent.

Galéria

Vissza