
Mintegy 7,2 milliárd Ft-os fejlesztésre nyílik lehetőség a megye 43 településén a megyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban született új Irányító Hatósági döntések nyomán.
A részletekről kedden délután tartottak sajtótájékoztatót Tatabányán országgyűlési képviselők és polgármesterek jelenlétében.
– Újabb mérföldkövéhez érkezett a TOP Plusz végrehajtása Komárom-Esztergom megyében. A 2021-27-es fejlesztési időszak végrehajtása már javában folyik. A mai napig 154 támogatási kérelem került benyújtásra a megyében – tájékoztatta a Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke a Megyeházán.
– A benyújtott kérelmek feldolgozása folyamatos, a TOP Plusz végrehajtása során idáig 32 támogatói döntés született, több mint 5 milliárd Ft összeggel, a mai napon pedig újabb 46 döntésről adhatunk hírt, amelyek 43 települést érintenek, mintegy 7,2 milliárd forint támogatással.
Az idén tavasszal meghozott döntéseknek köszönhetően többek között a belterületi csapadékvízelvezetés javítását, a közintézmények épületenergetikai korszerűsítését, óvodai és bölcsődei fejlesztéseket célzó projektek megvalósítása kapott zöld utat. Ezek a támogatások már megérkeztek a projektgazdákhoz.
A mostani szakaszban főként a szabadidőt, művelődést, sportolást szolgáló létesítmények fejlesztési elképzelései nyertek támogatást, de például a csapadékvíz elvezetés, az egészségügyi ellátás és a kerékpárutak fejlesztésére is érkezik forrás.
Az eseményen jelen voltak megyénk országgyűlési képviselői: Czunyiné dr. Bertalan Judit, Bencsik János és Erős Gábor, akik ismertették a fejlesztési térségeket érintő támogatott projekteket, és gratuláltak a sikeresen pályázó települések képviselőinek.
A megyei közgyűlés elnöke elmondta még, hogy a november 29-éig beadott TOP Pluszos pályázatokban december 22-éig döntés várható, ami további településeknek hozhat jó hírt, mintegy 1,7 milliárd forint értékben.
A sajtótájékoztató végén Ortner Renáta, a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft munkatársa ismertette azokat a projekteket, melyeket a cég közreműködésével valósítanak meg a települések.
Azonosító, projekt címe |
Kedvezményezett |
Támogatási összeg (Ft) |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00038 Művelődési ház felújítása Akán |
AKA |
40 673 375 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00016 Közösségi színtér felújítása Annavölgy településen |
ANNAVÖLGY |
75 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00024 Zöld szabadidőpark fejlesztése Ászáron |
ÁSZÁR |
139 887 204 |
TOP_PLUSZ-3.3.2-21-KO1-2022-00001 Az egészségügyi alapellátás fejlesztése Bábolnán |
BÁBOLNA |
100 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00026 Sportolási infrastruktúra fejlesztése Bajon |
BAJ |
174 003 753 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00054 Közösségi tér kialakítása Bajnán |
BAJNA |
99 451 957 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00047 Bakonysárkány Község faluház felújítása |
BAKONYSÁRKÁNY |
100 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00035 A bakonyszombathelyi Közművelődési Ház felújítása |
BAKONYSZOMBATHELY |
100 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00040 A banai Jókai Mór Művelődési Ház épületének felújítása |
BANA |
102 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00043 Művelődési Ház felújítása Bársonyos településen |
BÁRSONYOS |
75 791 518 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00037 Művelődési ház felújítása Bokodon |
BOKOD |
59 020 129 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00048 A csémi művelődési ház kibővítése és korszerűsítése |
CSÉM |
77 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00053 A csépi tájház épületének belső felújítása |
CSÉP |
34 619 793 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00030 Fejlesztések Csolnok élhetőbb településsé alakítása céljából |
CSOLNOK |
205 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00045 Rendezvénytér fejlesztés Dadon |
DAD |
56 971 935 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00032 Közösségi ház kialakítása Dág településen |
DÁG |
138 205 480 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00029 Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése Dorogon |
DOROG |
500 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00041 Dunaalmás csapadékvíz-elvezetés fejlesztése |
DUNAALMÁS |
27 678 886 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00015 Csapadékvíz elvezetés fejlesztése Petőfi-Kenderkert utca mentén |
DUNASZENTMIKLÓS |
50 000 059 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00021 Kecskéd község művelődési házának korszerűsítése |
KECSKÉD |
179 998 557 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00036 Kerékteleki csapadékvíz elvezetésének fejlesztése |
KERÉKTELEKI |
63 825 973 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00039 Kocs Község települési infrastruktúrájának komplex módon történő fejlesztése |
KOCS |
190 481 400 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00020 Kömlőd csapadékvíz elvezetésének fejlesztése |
KÖMLŐD |
95 634 032 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00052 Kerekpárforgalmi létesítmények fejlesztése Környén |
KÖRNYE |
350 000 001 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00022 A művelődési ház felújítása Máriahalom településen |
MÁRIAHALOM |
76 517 826 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00025 Közösségi ház kialakítása Mocsán |
MOCSA |
200 090 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00044 A művelődési ház korszerűsítése Nagyigmándon |
NAGYIGMÁND |
300 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00028 Búcsútér környezetrendezése, ökológiai szempontú fejlesztése Naszály községben |
NASZÁLY |
120 046 050 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00056 Sportközpont létrehozása Nyergesújfalun |
NYERGESÚJFALU |
669 999 996 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00046 Oroszlányi zöldfejlesztések |
OROSZLÁNY |
300 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00042 Művelődési ház felújítása Pilismaróton |
PILISMARÓT |
110 271 780 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00034 Rédei művelődési ház felújítása |
RÉDE |
33 000 001 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00055 Autóbusz-közlekedés feltételinek fejlesztése Rédén |
RÉDE |
23 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00019 Közterület kialakítás és szabadtéri színpad építés Sárisápon |
SÁRISÁP |
129 999 998 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00018 Sárisáp csapadékvíz elvezetésének fejlesztése |
SÁRISÁP |
62 520 546 |
TOP_PLUSZ-3.3.2-21-KO1-2022-00003 Orvosi rendelők fejlesztése Súron |
SÚR |
79 999 990 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00031 A süttői művelődési ház bővítése |
SÜTTŐ |
185 103 580 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00027 Szomód község közösségi célú fejlesztése |
SZOMÓD |
200 078 765 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00049 Civil közösségi ház kialakítása Szomoron |
SZOMOR |
120 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00050 Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése Tardoson |
TARDOS |
30 067 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00051 A tárkányi művelődési ház és klubház épületének felújítása |
TÁRKÁNY |
159 999 650 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00017 Tát zöldhálózat fejlesztési program II. ütem |
TÁT VÁROS |
499 143 531 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00033 Tata, belterületi kerékpárút fejlesztése I. ütem |
TATA |
300 028 001 |
TOP_PLUSZ-3.3.2-21-KO1-2022-00002 Az egészségügyi alapellátás fejlesztése Tatán |
TATA |
500 000 000 |
TOP_PLUSZ-3.3.2-21-KO1-2022-00004 Szociális közösségi épület fejlesztése Tokodon |
TOKOD |
50 000 000 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00023 Közösségi tér kialakítása Vértestolna községben |
VÉRTESTOLNA |
35 796 076 |