Az ősök csengőszóval történt betelepülésére emlékeztető hagyományos Csengőnapot tartották szombaton Várgesztesen.
A program megnyitóján dr. Szerencsés Gergely István, a vármegyei közgyűlés alelnöke németül és magyarul köszöntötte a közönséget, akik között a helyiek mellett a környék településeinek német nemzetiségi hagyományőrzői is jelen voltak.
– A csengőnap identitásunk egyik legfontosabb ünnepe – hangsúlyozta Eckné Csákvári Valéria polgármester. – Ennek a napnak a története elválaszthatatlan Várgesztes históriájától. Őseink betelepülésének 250. évfordulóján, 1994-ben emlékeztünk meg először fellépőkkel, zászló- és címeravatással, felvonulással és közös énekléssel. Ez a nap nemcsak múltidézés, hanem összetett szimbolikus ünnep, amikor őseink bátor döntésére, közös otthonteremtésükre emlékezünk
A településvezető beszéde után Hartdégen Sándorné, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke üdvözölte a jelenlévőket.
Az énekes táncos műsorok előtt, szintén hagyományosan, ajándékot kaptak az újszülöttek és családjaik, a ballagó óvodások és a végzős alsó tagozatosok, valamint a végzős nyolcadikosok.
Az ünnepen jelen volt Takács Károly, a szomszédos Oroszlány polgármestere és Neukum Krisztián, Vértessomló első embere.