A majki kastély udvarán álló kút feneke mintegy hatemeletes mélységben, hozzávetőleg 20 méteren van, és a rejtélyes múltba vezet vissza, hiszen egy máig ismeretlen funkciójú alagút nyílik belőle.
A titkos alagút felfedezése, létezésének bizonyítása egy amatőr helytörténésznek, Kulcsár Emil Miklósnak, Majk egykori gondnokának és segítőinek köszönhető. Emilnek 1985-ben sikerült összeverbuválnia egy hivatásos és amatőr kutatókból álló, tatabányai barlangászokkal megerősített csapatot, és beszerzett minden szükséges engedélyt, hogy kiderítsék, mi az igazság a pletykákból.
Az Országos Műemléki Felügyelőség szakembereinek ellenőrzésével kezdődött meg a feltárás, amit nehezített, hogy a kútban két és fél méteres vízoszlop volt. A barlangkutatók a bányától kapott kisebb majd nagyobb teljesítményű búvárszivattyúval kezdték meg a víz kiemelését. Csaknem egynapos szivattyúzás után kezdett apadni a víz. Másnap délelőtt 10 órakor úgy döntöttek, hogy leereszkednek. A káva tetejétől mérve 18 méteres mélységben immár szabadon állt a homokkőbe vájt boltíves folyosó bejárata. Elsőre 10-15 méterig merészkedtek be a kutatók. A keskeny járatot ebben a távolságban egy részleges omlás torlaszolta el.
A bejárható szakaszt alaposan szemrevételezve a falban helyenként széncsíkokat láttak, valamint kétoldalt szabályos távolságokban mécsesek számára vájt kis mélyedéseket. A kútból a folyosóba vezető szűk nyílás vörösmészkőből faragott keretének külső részén két ajtópántot és reteszt találtak, amiből azt a következtetést vonták le, hogy a kútba kívülről, a folyosó irányából lehetett bemenni. A vélhetően fából készült ajtónak már nyoma sem volt. Rábukkantak ellenben egy sárkányfejes fémkalapácsra és egy vésőre, amik további tárgyakkal együtt ma is a kastély kiállításán láthatók.
A következő napokban újra és újra leszálltak a kutatók, és 103 méter hosszúságban tudtak előrehaladni az alagútban, ahol egy végső omlás megakadályozta a továbbhaladásukat. Ezután a felszínen kimérték az alagút nyomvonalát és hosszúságát, ami 133 méternek adódott. Kiderült, hogy ez a rejtélyes föld alatti járat a majki tó irányába halad. A tópart közelében rábukkantak egy téglával boltozott és nagyrészt beomlott nyílásra. A későbbiekben itt, bányászati technikával kiácsolva a mennyezetet, mintegy 15 méterig tudtak behatolni a föld alá. Főként anyagiak hiányában tovább nem jutottak. 103 méter volt bejárható a kút felől, 15 méter a tópart irányából, és további 15 méter hiányzott ahhoz, hogy a két szakasz összeérjen (már ha valóban egybefüggtek valamikor), az összenyitásra azonban soha nem került sor.
Miután a folyosóban már nem maradt egyéb felfedeznivaló, a kutatócsapat a kút fenekére lerakódott majd’ 2 méteres iszapréteg vallatásába kezdett. Kiderült, hogy évszázadok leleteit őrizte meg. Régi szőlőkarók, használati és díszedények töredékei, fa- és fémszerszámok, kerámiapipák, gyertyatartó, használati eszközök, pénzérmék, arannyal futtatott ezüst- és rézgombok, mécsesek kerültek elő. Sok olyan tárgy is volt, ami az 1800-as évek elején az épületegyüttesben működött posztómanufaktúrára utalt.
Több mint 3 évtized telt el a titkos folyosót megtaláló expedíció óta. Ma már alig látható a bárki által szabadon megközelíthető tóparti bejárat, meglehet, hogy évek múltán teljesen elnyeli a föld.
2007 novemberében Majk akkori létesítményfelelősének hívására újra barlangászok jelentek meg a remeteségben. Leereszkedtek a kútba, ahol a járatot megtalálták, de akkor háromnegyedig víz borította, így bejárni nem tudták.
A történetet megismerhetik a YouTube Idővándor elnevezésű csatornáján található húszperces kisfilmből, valamint részletesen a Titkos alagúttól az utolsó boszorkányig című kis könyvből.
