A vármegyeházán tanácskoztak a nyugdíjas klubok vezetői

A vármegyeházán tanácskoztak a nyugdíjas klubok vezetői

A vármegyeházán tartott hétfőn évindító klubvezetői értekezletet az Életet az éveknek nyugdíjas klubszövetség.

Egy perces néma főhajtással emlékeztek a nemrégiben elhunyt Varga Gyuláné Zsuzsára, a lábatlani klub vezetőjére.

Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke és dr. Kancz Csaba főispán is üdvözölte a résztvevőket, megköszönve eddigi munkájukat. Romanek Etelka, a vármegyei közgyűlés alelnöke kiemelte a klubszövetség kiváló együttműködését a vármegyei Idősügyi Tanáccsal.

Ezt követően a tavalyi év programjait értékelték, valamint az idénre tervezetteket, amelyről Troják Frigyes, a szövetség vármegyei vezetője értékelte az elmúlt évet és tájékoztatást adott az idei tervekről, eseményekről. Megállapította, hogy színesnek, igencsak sokrétűnek ígérkezik az esztendő. A vezetőség két tagja, Csordás Ferencné és Szabóné Kaszás Erika a kulturális és sporteseményekről számolt be.

A 47 vármegyei klubból 35 település vezetői voltak jelen a tanácskozáson, amelynek második felében Bálint Gabriella rendőr alezredes, a vármegyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője tájékoztatott. Elhangzott, hogy a rendőrség, különös tekintettel az idősek kiszolgáltatottságára, bűnmegelőzési előadásokat szervez Tatabányán, Komáromban, Dorogon és Kisbéren, a környéken élők felvilágosítására. A részvétel biztosításához segítséget nyújt a klubszövetség.

Galéria

Vissza