Ülés tartott kedden délelőtt a megyei idősügyi tanács Romanek Etelka, a vármegyei közgyűlés alelnöke vezetésével.
Elsőként az időseket tömörítő vármegyei szervezetekről kaptak tájékoztatást a tanács tagjai. A vármegyei önkormányzat által a településektől begyűjtött adatok szerint közel hatvanezer hatvanöt év feletti él vármegyénkben, akik közül három és fél ezren tagjai valamilyen nyugdíjas szervezetnek. Érdekesség, hogy kétharmaduk a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” szövetség vármegyei szervezetéhez tartoznak. Az is kiderült, hogy a hetvenhat vármegyei településből „csupán” ötvenhárom helyen működik idősekből álló szervezet. A mintegy háromezer-háromszáz közösségbe járó hatvanöt év feletti nyugdíjas nagyobb része hölgy, szám szerint kétezer-ötszáz, a többiek, hétszázhatvanan, férfiak.
Az állatvédelem, felelős állattartás témakörében Bakonyi Katalin rendőr főtörzszászlós, a vármegyei rendőrfőkapitányság állatvédelmi és ifjúságvédelmi referense tartott előadást. A hárommillió kutya országában élünk – hangzott el többek között –, de ennek duplája a kedvtelésből tartott állatok száma, így védelmükben fontos a tudatformálás és az összefogás.
A tanácskozás harmadik napirendi pontjában a jövő évi munkatervet tárgyalták meg. A tervben szerepel többek között előadás az online csalásokról és ismertető az ingyenes jogi segítségnyújtás lehetőségeiről. Az idősek tájékoztatást kapnak majd a vagyon elleni bűncselekmények megelőzésének módjairól és megismerkedhetnek az idősek otthona szolgáltatásaival is.
*
2019-ben, az Idősek Világnapján alakult meg a Komárom-Esztergom Megyei Idősügyi Tanács, több, mint alapító 20 taggal. A Tanács munkáját éves munkaterv alapján végzi és hasznos, az időseket érintő témákban tart tájékoztatókat. Az idősekkel kapcsolatos önkormányzati erőfeszítéseket Idősbarát Önkormányzat Díjjal ismeri el, melyhez a vármegyei önkormányzat saját költségvetéséből pénzjutalmat is biztosít. Emellett a vármegyei önkormányzat a Tanácsban végzett tevékenységei mellett is kiemelt figyelmet fordít az idősekre, és számos rendezvényt szervez, illetve támogat a nyugdíjasok számára pályázati és saját forrásból is.