Bakonyszombathelyi falunap: imázsfilm és 100 millió Ft felújításra

Bakonyszombathelyi falunap: imázsfilm és 100 millió Ft felújításra

Ajándékokat adott át Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke a bakonyszombathelyieknek a szombati falunap megnyitóján.


A kastélyparkban összegyűlteket Géringer Istvánné polgármester köszöntötte és beszámolt a település közelmúltbeli beruházásairól, a fejlesztésekről majd átadta a szót Popovics Györgynek.

– Fontos számomra, hogy ezeken az eseményeken megjelenjek és együtt tudjak ünnepelni a falu apraja-nagyjával – mondta az elnök. – Nagyon szép időszak van mögöttünk, az egyik legnagyobb élményem ebből a 320 millió forintból épült Bakonyszombathelyi Óvoda átadása volt.

Most két ajándékot hoztam. Egy tíz éves vágyat, ígéretet kellett beteljesítenünk. És most, hogy elindult az Európai Uniós ciklus újabb folyamata, a vármegyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban is elindultak a pályázatok. A Megyei Területfejlesztési Kft. és Bakonyszombathely önkormányzata sikeresen pályázott a Művelődési Ház felújítására, amelyre elnyertek 100 millió forintot. Tudjuk, hogy ez milyen fontos a szombathelyieknek, gratulálunk, és sok sikert a megvalósításhoz.

A másik dolog a megyei identitás pályázatunk, amelyben a célunk, hogy az összetartozást, a Komárom-Esztergom vármegyéhez tartozást erősítsük és mutassuk be. Így megvalósult 76 imázsfilm, valamennyi településnek. Ez azért fontos, mert több mint 80 százalékuknak nincsen saját filmje, másrészt pedig azért, mert ez a film hírvivő. Hírvivő a külvilágnak, hogy megismerhessék jobban ezt a települést és felkeltsük az érdeklődést iránta, másrészt pedig, hogy a helyiek láthassák önmagukat, hiszen ez egy pillanatfelvétel. A tavalyi és az idei évben készültek a filmek. Reméljük, hogy mindenki örömmel fogja nézni. Azok, akik elszármaztak, eltávolodtak, már messzebb laknak a településtől, és azok is, akik külföldön vannak, hiszen a film felkerült a YouTube-ra.

Ezután Popovics György egy díszes pendrive-on átadta a filmet.

Géringer Istvánné polgármester a délutáni programok nyitányaként elismeréseket adott azoknak, akik önzetlenül segítették az önkormányzat munkáját vagy gazdagították település hírnevét az elmúlt időszakban.

Joó Gábor, aki természetfotóival kápráztatja el a helyieket

Kovács Bertold Henrik, aki önkéntesen segíti fotózással a rendezvényeket.

Raffael Ferenc, a települést szintén önzetlenül és sokoldalúan segíti

Takács Mihály Szent Flórián szobrát készítette el a tűzoltóház elé. Népművészeti tevékenységéért, a község közösségéért díszoklevelet, díszoklevelet kapta.

Láng Józsefné, Marika néni szakácstudásával segíti a települést.

Majorosné Kroer Szandra, a Bakonyszombathelyi Sportegyesület tevékenységének folyamatos segítője.

Majoros Gergely szintén a sportegyesület állandó segítője. Szabadidejében fűnyírást, illetve szállítást végzett, melyen az önkormányzat munkáját nagyban segítette.

A késő estig tartó programon többek között a Pótkerék együttes és Delhusa Gjon is fellépett.

A Vármegyejáró filmsorozat a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat TOP-5.3.2-17-KO1-2021-00002 számú „A mi megyénk, a mi világunk” címűpályázatának keretén belül valósult meg.

Galéria

Vissza