Bakonybánk szülöttére, Bánki Donát gépészmérnökre, a porlasztó és számos más eszköz feltalálójára emlékeztek szombaton délelőtt szülőfaluja emlékhelyén.
Az összegyűlteket, köztük a környék polgármestereit, valamint tudományos szervezetek képviselőit Nagyné Farkas Marianna polgármester köszöntötte.
– Ez a kis település, amelynek a lakossága már a 400 főt sem éri el, büszkén ápolja a tudós emlékét. 2023-ban Popovics Györgynek, a vármegyei közgyűlés elnökének közbenjárásával és anyagi támogatásával felújítottuk az emlékszobát.
Ezután a településvezető bejelentette, hogy a Magyar Falu Program keretében pályázatot nyertek a szabadtéri emlékhely fejlesztésére, amely jövőre már megújulva, méltó körülmények között fogadhatja a feltaláló munkássága előtt fejet hajtani akarókat.
Czunyiné dr. Bertalan Judit, dr. Kancz Csaba főispán, dr. Gyurika István Gábor a Gépipari Tudományos Egyesület Gyártási Rendszerek Szakosztályának elnöke és dr. Szerencsés Gergely, a vármegyei közgyűlés alelnöke is köszöntötte a jelenlévőket, felidézve a ma is igazodási pontul szolgáló tudós emlékét. Szerencsés Gergely kiemelte: Bánki Donát példája megmutatja nekünk, hogy egy kis faluból is el lehet indulni a világ meghódítására. Egy egyszerű gyermekből lehet nemzetközi hírű mérnök, tudós, és egyúttal olyan ember, aki sohasem feledi gyökereit.
Az eseményen díszpolgári címet kapott Somody Csabáné pedagógus, egykori iskolaigazgató.
A koszorúzást és az emlékezés nyitó-, valamint záró tiszteletadását a Móri Ifjúsági Fúvószenekar kísérte.