Ülésezett a Komárom-Esztergom Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a megyeházán hétfőn délelőtt. A tanácskozás középpontjában rendőrségi tájékoztatók álltak.
Popovics György, a vármegyei közgyűlés és a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) elnöke köszöntötte a megjelenteket, vagyis a vármegyei intézmények és szervezetek delegált szakembereit, akik együttműködésükkel a drog-probléma hatékony kezelését tűzték ki célul.
Elsőként Boross Zoltán vármegyei rendőr-főkapitány tartott előadást a kábítószer elleni harc új kihívásairól, középpontban a DELTA programmal, amely elsősorban a kínálati oldalt, tehát a kábítószer-kereskedők, a kábítószer terjesztők elleni fokozott fellépést jelenti.
– Összehangolt fellépésre van szükség, és maga az elnevezés is ezt igyekszik bemutatni – mutatott rá a rendőr-főkapitány. – A Delta, a drogellenes, totális akcióterv rövidítése, egy olyan komplex feladat, amelyben nemcsak a rendőrségnek, hanem minden társadalmi, illetve civil szervezetnek feladatai vannak. Mi elvégeztük a vármegyei helyzetfelmérést, amely meghatározza azokat a főbb beavatkozási területeket, ahol szükség van a munkánkra. Ebben olyan rendőri feladatok szerepelnek, amelyek elsősorban a kábítószer terjesztők elfogására, felelősségre vonására és a vagyonuk elkobzására helyezi a fő hangsúlyt. A fogyasztókon keresztül a terjesztők felkutatására és elfogására az egész vármegyét lefedő akciócsoportot hozott létre a rendőrség. Kértük a fórum összes tagját, hogy együtt gondolkodva készítsünk el egy olyan felmérést, amely a cselekvés további irányait is meghatározza.
Popovics György arról tájékoztatott, hogy a 2020 óta működtetett fórum egyik legfontosabb célkitűzése a drogfogyasztás elleni különböző fellépések összehangolása, a munka hatékonyságának növelése érdekében.
– Főkapitány úr összefoglalójából én az együttműködésre való felkérést tartom a legfontosabbnak. Megvizsgáljuk, hogy a fórum tagjai milyen szakmai lehetőségekkel rendelkeznek a kábítószer elleni fellépésben. Ezekből egy katalógust állítunk össze, és az eredményről tájékoztatjuk a fórum tagjait és a főkapitányságot.
A fórum további részében a rendőrség munkatársai drogmegelőzési tevékenységükről tájékoztattak. A szakemberek elmondták: játékos formában, kreatív tevékenységgel, a drámapedagógia módszereit is felhasználva ismeretterjesztő eszközökkel juttatják el az információkat a legveszélyeztetettebb korosztálynak.
Majzik Balázs, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ osztályvezetője a KEF-eket érintő aktualitásokról számolt be, és többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentősen csökken a drogokat elsőként kipróbálok életkora.
Végezetül a fórum megismerhette az eddigi tevékenységet és eredményeket bemutató tájékoztatót, amelyet Romanek Etelka, a vármegyei közgyűlés alelnöke állított össze.