Három csónakkal gazdagodott a Vasas Horgász Egyesület

Három csónakkal gazdagodott a Vasas Horgász Egyesület

Az esztergomi Vasas Horgász egyesület a Városi Civil Alap támogatásával három horgászcsónakkal, két elektromos- és egy benzinmotorral, valamint a hajók szállítására használható utánfutóval gazdagodott.

A Duna-parton megtartott átadáson Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője elmondta, az egyesület a magyar kormány támogatásával egy pályázaton közel hatmillió forint értékben jutott hozzá a természetvédelemhez, az ifjúsági ismeretterjesztéséhez és a halgazdálkodásban nélkülözhetetlen eszközökhöz.

Hernádi Ádám polgármester szólt arról, hogy jelentősen nőtt a horgászat népszerűsége Magyarországon, már 700 ezer embernek van horgászengedélye. A Vasas Horgász Egyesület 3000 taggal Esztergom legnagyobb civil szervezeteként jelentős szerepet játszik a város életében és jó gazda módjára bővíti, gyarapítja eszközeit, lehetőségeit.

Zoltai Dániel, a Vasas Horgász Egyesület elnökségi tagja és a KEMHESZ elnöke kiemelte, hogy az egyesület több saját vízterületen gazdálkodik, előtérbe helyezve a környezet-és természetvédelmet, az utánpótlással való foglalkozást, képzést, a versenysportot, valamint a halőrzést.

Egy megfelelően felszerelt, biztonságos hajótest birtokában az egyesület a fiatalokkal jobban megismertethetik a biztonságos hajókezelést, az evezést, és a megfelelő viselkedést a vízen.

Az egyesületet rendészeti vizsgával rendelkező hivatásos halászati őrök segítik, akik rendszeres halőrzési, környezet- és természetvédelmi, haltelepítési, bűnmegelőzési tevékenységet végeznek a vármegye Duna-szakaszán, Esztergom Kis-Duna szakaszán, illetve a saját tulajdonban lévő vízterületeken.

A Vasas Horgász Egyesület 2021 nyarán adta át kétszintes turista és horgász látogatóközpontját Búbánat-völgyi Kerek tó mellett a horgászok és a természetjárók igényeinek kiszolgálására.

Az 1960-ban alapított egyesület tóépítési jegyek kibocsátásával is finanszírozva hozta létre Búbánat-völgy négy tóból álló tórendszerét, ahol horgászattal és halneveléssel foglalkoznak, valamint természetszeretetre nevelik a felnövekvő nemzedéket.

Galéria

Vissza