Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja címmel szervez egy pályázati lehetőséget bemutató fórumot a Komárom Esztergom Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Az időpont: május 7-én szerdán, fél tíztől a tatabányai Tulipános Házban – ismertette a KEMKIK elnöke.
Dr. Szerencsés László elmondta, az országos hatókörű program 9 milliárd forintos keretösszeggel, pályázati formában támogatja a kis- és középvállalkozásokat, hogy megerősítsék online jelenlétüket és e-kereskedelmi tevékenységüket. Jelen pillanatban eddig közel 7 milliárd forintnyi támogatási összegre érkezett be igénylés, így szándék esetén esélyes egy sikeres pályázat benyújtása.
A pályázatban három csomagra igényelhető támogatás, 400 ezertől, 1,1 millió forintos összegig. A folyamat során a vállalkozások támogatást kapnak a logó és grafika tervezéséhez, a közösségi média kezeléséhez, a weblap és webshop kialakításához, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a kíbervédelemre.
A pályázatokat december 31-ig, vagy a keret kimerüléséig) lehet benyújtani. A lehetőségre akár az egy fős mikro-, és kisvállalkozások pályázhatnak, akik még nem rendelkeznek honlappal, vagy inaktív az internetes felületük.
A fórumon részvétel való ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a www.kemkik.hu honlapon lehet megtenni.
Vissza