Az ókori római időkig visszanyúló múltja, a kőbányászati hagyományokban betöltött fontos szerepe, híres középületeinkben való felhasználása, szinte névjegyszerű megjelenése méltóvá teszi a tardosi mészkövet, hogy megyei értékként is számon tartsuk.
A Tardosi kő geológiailag mészkő, melyet évszázadok óta hasznosítják építő, épületszobrászati célú díszítőkőként, a régészeti ásatások szerint a római Pannónia jelentősebb településein is megjelent. A középkori vár- és templomépítkezéseken – a kőnek már statikai szerepet is adva – gyakran művészien megmunkálva hasznosították.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy már a római korban is bányászták és használták a nevezetes tardosi vörös márványt: Sopronban, az egykori Scarbantia területén is találtak innen származó sírkövet.
A középkorban fontos szerepe volt az igen jó helyen fekvő bányából származó köveknek. Már I. (Szent) László királyunk idejében is felhasználták őket, Mátyás idejében pedig a Dunán tonnaszámra szállították a királyi paloták építkezéseihez. Tény, hogy elterjedésükhöz hozzájárult az, hogy a bányák közel voltak a Dunához, így az akkortájt körülményes szárazföldi szállítás helyett vízi úton lehetett az építkezések helyszínére eljuttatni az itt bányászott kőanyagot. Nem véletlen, hogy pont a Duna mellett fekvő Visegrád, Esztergom, Buda és Óbuda palotáinak, templomainak díszítésénél találkozunk a legtöbb gerecsei nemes kővel. A hagyományok szerint Mátyás király egy ízben 76 gályával vitetett piszkei márványt a budai palota építkezéséhez.
Legismertebb középkori emlékünk, amely ebből a kőből készült, a visegrádi úgynevezett Mátyás-kút – melynek eredeti töredékes darabjait és helyreállított másolatát Visegrádon láthatjuk ma is. Az első írásos feljegyzések a tardosi kőfejtőről 1204-ben, Imre király idejéből való, ami bizonyítja, hogy az Árpád kori építkezéseknél már használták a követ.
A középkori építkezések során, sok helyen használtak még fel tardosi követ. 1506—1507-ben az esztergomi Bakócz kápolnát is ebből a kőből építették. Még Zsigmond, lengyel király is díszítette vele a Jagelló-kápolnát a 16. sz-ban. Lengyel levéltári adatok bizonyítják, hogy Lengyelországba folyamatosan sok kő került ki Tardosról.
A török hódoltság korában kb. 200 évig a bányászat szünetelt. A 18. század elején indult újra, majd a kiegyezés után Budapest világvárossá fejlődésével élte virágkorát (lábazatok, tömblépcsők, gangplatnik stb.). A bányák az Esztergomi Érsekség tulajdonában voltak, és a történelem folyamán különböző cégek, vállalkozók bérelték egészen 1945-ig. Mivel a falu kihalt, így Nyitra környékéről telepítettek szlovákokat, a szomszédos falvakba Elzászból németeket (Süttő, Piszke). Esterházy Imre érsek a 18. század elején bérbe adta a Süttői és a Tardosi bányákat. Az első bérlő Georg Raphael Donner volt. A környék bányászatának fellendülése azonban a 19. század elejére tehető, mikor olasz mesterek érkeztek a bányába, akik bérbe vették a környék bányáit. Az iparszerű kőfejtést az olasz kőfejtők honosították meg a környéken. A tardosiak először kisegítőként dolgoztak az olasz mesterek keze alá, majd beépülve közéjük teljesen elsajátították a mesterséget, és megőrizték generációról generációra.
Ekkor építették az esztergomi bazilikát (1822—1856), amely sokáig nyújtott munkát és biztos megélhetést a környék kőfejtőinek, kőfaragóinak. Az építkezésnél mind a süttői, mind a tardosi követ felhasználták. Ezt követően a millenniumra hatalmas építkezések indultak meg a fővárosban. Ekkor óriási mennyiségben szállították fel a követ Budapestre. A szállítás hajóval történt. A hegyről a követ a Duna partra lovas kocsikkal vitték le, majd Süttőn, Piszkén tették hajóra.
A második világháború után a kőbányák államosításra kerültek, majd több tulajdonosváltást követően a Dekor-Stein Kft. vásárolta meg a tardosi bányahegyen elhelyezkedő kőbányákat. Ha valaki ma ellátogat Tardosra, láthatja, hogy a településen szinte minden a közeli bányából kikerülő kőből készült: nem csak a kerítések, támfalak, oszlopok, de még a portákra vezető kocsibehajtók is.
A tardosi köveket (melyekben gyakran láthatók őskövületek) ma is előszeretettel használják fel díszítőkőnek. Épületek lépcsői, korlátjai, burkolatok, de szobrok, emléktáblák, emlékművek is készülnek belőle. A kőzet egyik legfőbb erőssége az, hogy úgy belső, mint külső térben egyaránt beépíthető. Nem kell tömíteni, jól megmunkálható, sokféleképpen felhasználható, rendkívül tetszetős burkolatokat lehet belőle kialakítani.
Hosszú a listája annak, ahol tardosi követ használtak fel. Íme pár példa: Tatai Kossuth tér, Budapesti Szent István tér, Vigadó tér, Pannonhalmi Apátság kilátó tér, MTA belső udvar, Gödöllői Kastély kert részlet, Győr sétáló utca, Debreceni Járásbíróság, St. Pál Apátság Laventtalban, Lipcsei Könyvtár, Burghauseni Vár rendezvényterme, Bécsi Hofburg, Ajkai Jubileumi Emlékmű, Dunaszerdahelyi emlékmű, Visegrádi palota, Budai Vár, esztergomi bazilika.
