Pilmann József posztumusz elismerésben részesült, Váradi-Bach Dorottya a Rieder Antalról elnevezett ifjúsági díjat kapta a vármegyei német nemzetiség szolgálatáért a vármegyeházán rendezett ünnepségen.
A vármegyei német nemzetiségi önkormányzat elnöke Waldmann-né Baudentisztl Éva köszöntötte a rangos programon (mindkét díj vármegyei érték) megjelenteket.
– Sváb emberként mindig elérzékenyülök, ha a saját közegemben vagyok, ez most így van – emelte ki dr. Kancz Csaba főispán, majd Borsó Tibor, a vármegyei közgyűlés alelnöke üdvözölte a Komárom-Esztergom sváb településeiről érkezett vendégeket. A teremben helyet foglalt még Bencsik János országgyűlési képviselő, valamint a vármegyei szlovák és roma nemzetiségi önkormányzatok vezetői is. Borsó Tibor azt hangsúlyozta, hogy a vármegyei nemzetiségi önkormányzatok színesítik és építik közösségeinket.
A tarjáni fúvószenészek és a Várgesztesi Német Nemzetiségi Dalkör produkciói színesítették a díjátadót, amelyen elsőként a „vármegye németségéért” elismerést adták át.
A bronz emlékplakettet a várgesztesi Pillmann József posztumusz érdemelte ki a kis vértesi falu és a vármegye német kultúrájának fáradhatatlan ápolásért. 2006 – 2024 között Pillmann József a Várgesztesi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökeként is szívügyének tartotta a sváb nyelvjárást a hagyományok megőrzését, továbbadását. Azon munkálkodott, hogy az ősök tradíciói fennmaradjanak az utókor számára. Várgesztes és a német önkormányzat aktív vezetőjét veszítette el, amikor 2024.októberében örökre eltávozott. A díjat özvegye, Pillmann Erdei Lívia megrendülten, könnyek között vette át.
A Rieder Antalról elnevezett ifjúsági díjat Váradi-Bach Dorottya kapta, aki nemcsak Vértestolnán, szülőfalujában aktív hagyományőrző, hanem a Neue Zeitung hetilap szerkesztőségében dolgozik és az ifjúsági rovatot szerkeszti. 2023-ban családjával Tarjánba költözött, ahol néptáncos, verselős-éneklős foglalkozásokat szervez óvodások és szüleik számára. Dorottyának a hagyományok, a viseletek, a nyelvjárás és a „sváb lét” az élete része. Elmondása szerint: „Magyarországi német identitásom tükröződik mindennapjaimban. A családban, az ételekben, a dalokban, az őseim fotóin, az anyanyelvben. Számomra mindez olyan természetes, mint a lélegzés.”