Pettkó-Szandtner Tibor heroikus küzdelemmel próbálta átmenteni a bábolnai ménest a második világháború poklán. Noha erőfeszítései sikerrel jártak, ő maga hazájából "száműzve" élte le az életét. Ismerjék meg szívszorító történetet!
1942-ben Pettkó-Szandtner Tibor bábolnai ménesparancsnokot, európai hírű fogathajtót a Magyar Földművelésügyi Minisztérium lótenyésztési osztályának vezetőjévé nevezték ki. A magyar lótenyésztés első embere, s ezzel Magyarország egész lótenyésztésének felelőse lett. A II. világháború és a front egyre közeledett. Pettkó-Szandtner Tibornak legnagyobb gondja az volt, hogy az állami ménesek állományát, több mint százötven év tenyésztői munkáját átmentse a világégésen. Amikor meghallotta, hogy a debreceni harcok folyamán a hortobágyi ménes megsemmisült, úgy látta, csak egy lehetőség van, hogy a ménesek állományának egy részét olyan helyre menekíti, amelyet nem ér el a frontvonal. Ezért a ménesek állományát, két részre osztotta, hogy később mindkét félből minden törzs, minden család rekonstruálható legyen. Régi barátainál kopogtatott Németországban, s szállást kért „lovai” számára, olyan területen, melyet a szovjet hadsereg előreláthatóan nem foglal el. A jó barátok segítettek. 400 bábolnai ló Bergstettenbe került, a többi otthon maradt. Takarmányt bőven vittek magukkal, a személyzetet lakásokban helyezték el, a ménes élete ment tovább, ahogyan idegenben csak lehetséges volt. Pettkó-Szandtner Tibor a lovak után utazott.
A tervezett nyugalom azonban nem volt hosszú életű. A háború egyre közeledett. Majd elérte Bergstettent. Amerikai megszálló csapatok érkeztek a városba. Küzdelem kezdődött a lovak létéért. A megszállás alatt a ménes sokat szenvedett. Pettkó-Szandtner Tibor oroszlánként küzdött a ménesek állományáért, kedvenc arabjaiért. Mégis a ménesek egy részét elárverezték a helyi lakosság között, másik részüket a Behring-művekbe vitték szérumtermelésre. Néhány ló hadizsákmányként az Egyesült Államokba került. Egy évvel később a Behring-művek visszaadott néhány arab lovat. A magyar lóállományért vívott makacs megalázó, és nem ritkán reménytelennek látszó küzdelemben Pettkó-Szandtner Tibor húzta a rövidebbet. Bajorországban „kegyvesztett”, itthon „hazaáruló” lett, hiszen nyugatra szöktette az állami ménesek állományát.
1947 januárjában indulhatott haza az első szállítmány Bábolnára. A bábolnai ménes súlyosan megrongálódott állapotban, üresen állt. Mindennek tetejébe a magyar hatóságok azt tervezték, hogy a ménes személyzetét, mint nyugatról hazatérő megbízhatatlan elemeket leváltják, s egyéb szakszerűtlen lépésekre készültek. Amikor mindez Pettkó-Szandtner Tibor tudomására jutott tollat ragadott és levelet írt a mezőgazdasági miniszternek, Bárányos Károlynak. A levél minden sorából árad a lovak sorsáért aggódó, féltő szeretet. A ménesi állomány itthon maradt része szétszóródott, megsemmisült. Bergstettenből újabb értékes állomány kb. 200 egyed tért vissza Bábolnára, s folytatódott a tenyésztés.
Pettkó-Szandtner Tibor 1947-ben elhagyta Németországot, és Svédországban telepedett el. Kétségbeesés jellemezte a II. világháború utáni éveit, életműve, a bábolnai ménes szétzilálódott, vagyonát, javait, hazáját elvesztette. Éppen Svédországban élt, amikor egy telefonhívást kapott Taher pasától, aki felajánlotta neki a Kafr Farouk ménes vezetését Egyiptomban. Itt a II. világháború után jött létre az arab lovak tisztaságát, minőségét őrző szervezet, melynek elnöke Mohammed Taher pasa volt. A ménes vezetésére éppen egy képzett európai lovasszakembert keresett. Megtudta, hogy Pettkó-Szandtner Tibor tábornok, a híres bábolnai ménes vezetője hazátlanná vált, ezért őt kérte fel a ménes irányítására. A tábornok egy pillanatig sem habozott, elfogadta az ajánlatot. 1949-ben Kairóba utazott, hogy elfoglalja új állását, annak ellenére, hogy 63 éves volt, és nyugdíjazás előtt állt. A tábornok és felesége új életüket minden nehézség ellenére reménységgel telve kezdték el. Munkájának csak egyetlen, számára ismerős tényezője volt: az arab ló. Elképzeléseit makacs következetességgel valósította meg. Új istállókat építtetett, karámokat tervezett. Tenyésztési programjának irányvonalát a származás és a típus szabta meg. Néhány év alatt a ménes hatalmas fejlődésen ment keresztül, a lovak minősége, megjelenése, szépsége sokat javult. A ménes példás rendjét a dúsan pompázó virágágyások és az állandóan vakító fehérre meszelt karámok hangsúlyozták.
1949-től 1959-ig a tábornok teljes figyelmét a lovak tenyésztésének, nemesítésének szentelte. Egyiptom különböző részeiből vásárolt méneket. A párosítások során jött létre a nagyon szép szürke elegáns mén, mely a versenypályán is megállta helyét, és örökítőnek is kiemelkedőnek bizonyult. Farouk király elűzése után neki kellett a korábbi királyi ménesből kiválasztania azokat a lovakat, amelyek a köztársasági ménesbe kerültek át. A világ arab tenyésztői felfigyeltek teljesítményére és a külföldi vevők ismét megjelentek Egyiptomban. Pettkó-Szandtner Tibor utolsó életfeladatának tekintette a sivatagban születet, klasszikus arab ló megőrzését. Élete alkonyán visszatért Európába, itt régi barátja, Lajos bajor királyi herceg fogadta be. Élete utolsó éveit itt töltötte a Sárvári ménes lovai között, melyek a herceg tulajdonát képezték. 1961 januárjában halt meg. A szerény gyászjelentésen Pál apostol szavai voltak olvashatók. Élete vezérfonala volt ez: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Starnbergben a gyönyörű Starnbegi-tó partján temették el, ahonnan ő és felesége hamvai 2018-ban tértek haza Bábolnára, s ott helyezték utolsó nyughelyére, a parancsnoksága idején épített kápolnába.
Pusztai József Bábolnai Fórum, 2002. decemberi cikke alapján
