Popovics György: hatékonyan szolgáltuk a vármegyét!

Popovics György: hatékonyan szolgáltuk a vármegyét!

A 2019-24-es önkormányzati ciklust lezáró utolsó ülését tartotta csütörtökön a vármegye önkormányzatának közgyűlése.

Az ülés kezdetekor Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke felhívta a figyelmet, hogy valamennyi képviselő asztalán egy névre szóló díszdobozos pendrive található. Az ajándék adathordozóra öt év közgyűlési munkájának fotóválogatása, valamint a vármegyét és a képviselők lakóhelyét bemutató kisfilmek kerültek fel. A mozgóképes alkotások a vármegyei önkormányzat identitás programja keretében készültek.

A napirend szerinti első téma a hátrányos helyzetűek segítését célzó, felülvizsgált Komárom-Esztergom Vármegyei Szolgáltatási Út Térkép és a felülvizsgált Vármegyei Esélyteremtő Paktum volt, amelyeket egyhangúlag fogadtak el a képviselők. A dokumentumokat másfél héttel korábban hagyta jóvá a vármegyei Felzárkózási Fórum. Jelentőségük, hogy alapjául szolgálnak olyan pályázatoknak, amelyekkel az önkormányzatok és konzorciumi partnereik a felzárkóztatást segítő programokat valósíthatnak meg, illetve a korábbinál jóval szélesebb tevékenységi körre nyújthatják majd be pályázataikat.

Az ülés további részében a Komárom-Esztergom Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Komárom-Esztergom Vármegyei Igazgatóságának 2023. évi tevékenységéről szóló tájékoztatókat fogadtak el, majd módosították a vármegye önkormányzatának idei költségvetését, illetve jóváhagyták a vármegye önkormányzata 2019-től 2024-ig szóló Gazdasági és Fejlesztési Programjának végrehajtásáról szóló beszámolót.

A nyílt ülés utolsó napirendi pontjánál a frakcióvezetők és az elnök is megköszönték minden képviselő eddigi munkáját, kiemelve, mindig a kompromisszum keresésére törekedtek. Popovics György hangsúlyozta továbbá, hogy a területfejlesztési döntések csaknem száz százaléka egyetértéssel született, amivel hatékonyan tudták szolgálni a vármegye érdekeit.

Legvégül zárt ülésen döntéseket hoztak a vármegyei önkormányzat által koordinált TOP PLUSZ projektek megvalósítása során jelentkező költségnövekményekről, valamint a vármegyei kitüntető címek adományozásáról.

Galéria

Vissza