A négy éves hagyományokra visszatekintő, 96 órás nagyhalfogó versenyen rekordfogás született.
Az első helyezett Whitewater Fishing a verseny története során az eddigi legjobb eredménnyel, 181 kilogrammos összsúllyal szerezte meg az első helyet - ismertette a versenyt rendező KEMHESZ szakmai igazgatója.
Schmidt-Kovács Bence elmondta, a lábatlani csapat megérdemelten győzött, a felkészülés érdekében az év során többször is kiváltották a KEMEHSZ területre érvényes behúzós jegyét és alaposan kiismerték a Duna nagy halakban bővelkedő neszmélyi mellék-ágát. Erre egyébként évközben bárkinek lehetősége van.
A második helyet budapesti versenyzők, az F&R BAITS nevet viselő csapat érte el, 73 kilogrammot meghaladó fogással, a dobogó harmadik fokát ráckevei csapat, az RDHSZ-CPX foglalhatta el, közel 62 kilogrammos eredménnyel.
A négy napon át megszakítás nélkül tartó, 96 órás versenyen először az eső, majd az áradó Duna nehezítette a csónakból horgászók dolgát. Az ország minden részéből érkezett 29 csapatnak egyenként 3-4 hektáros területet biztosítottak a neszmélyi belső Duna-ágban.
A csapatok először radarral felszerelt motorcsónakkal figyelték meg a medret, ebből következtettek a halak vonulási útjára és táplálkozási helyére. A legjobb kapást ígérő helyre csónakból juttattak etetőanyagot, ügyelve, hogy ne süllyedjen az iszapba.
Az eredménybe csak az öt kiló feletti amurok és pontyok számítottak bele. A versenyt a „Fogd ki és engedd vissza!” elv jegyében rendezték. Minden csapatnak kötelessége volt a halakat a mérlegelésig épségben megőrizni, majd sebfertőtlenítő használata után a bíró jelenlétében visszaengedni.
A rendezvényt a számos izgalmas és nagy fogás mellett egy valódi lánykérés is emlékezetessé tette. Kopcsók Gábor a horgásztársak előtt, a táborban kérte meg párja, Kiss Márta kezét, aki igent mondott és így eljegyzési gyűrűvel pecsételték meg 24 éves együttélésüket.
A csapatok élvezhették a természetes víz minden varázsát, az áradó-apadó vizet, a bedőlt fákat, a változatos mederviszonyokat és a szeszélyes időjárást. A szövetség egy folyamatosan működő közösségi oldalt rendelt az eseményhez és mindenről részletesen beszámolt az érdeklődőknek.
Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke elmondta, a megyei Duna-szakasz halbőségéhez hozzájárul, hogy az elmúlt években rekord mennyiségű halat telepítettek a vizekbe részben saját forrásból, részben pedig az állami intervenciós intézkedéseknek köszönhetően, valamint megszűnt a halászat és a szövetség jó gazda módjára, hosszú távra tekintő, tudatos halgazdálkodást folytat.