Ünneplő csoport gyűlt össze pénteken délben a kocsi Kocsimúzeum előtt. A bejáratnál ezentúl márványtábla hirdeti, hogy a kis falu híres találmánya immár hungarikum.
Simon László polgármester köszöntötte a megjelenteket, köztük Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselőt, Popovics Györgyöt, a vármegyei közgyűlés elnökét, valamint Bódis Jánosné korábbi és Nagy Árpád megválasztott polgármestert, továbbá a térség településeinek első embereit és Dobos Gábort, a Kocsimúzeum vezetőjét.
Simon László beszédében felidézte azt a negyedszázados utat, amelyet a kocsi kocsi bejárt, míg végül – ahogy fogalmazott – sikerült feltolni az értéktár piramis csúcsára, a hungarikumok közé.
– A táblát azért állítottuk, hogy mindenki lássa, aki idejön, hogy ez a hely itt nem Kocs településének a múzeuma, hanem ez a kocsi kocsiról szóló kiállítóhely, ahol minden részletében megismerhetik ezt a közlekedést forradalmasító eszközt.
Popovics György örömteli bejelentéssel érkezett, tolmácsolva a vármegyei közgyűlés előző napi döntését, amely szerint Vármegyéért díjat szavaztak meg a kocsi kiállítóhely intézményének.
– A döntés annyira friss, hogy még nem tudtam elhozni a kitüntetést, mert ezután készítik el a plakettet és az oklevelet. Lesz majd ünnepélyes átadás, de úgy gondoltam, hogy ha a mai napon ünnepség van itt, akkor ezt a jó hírt nem tarthatom magamban – fogalmazott a közgyűlési elnök.
Czunyiné dr. Bertalan Judit arról beszélt, hogy a sikeres hungarikummá válás után most az a feladat, hogy ne csak a megyében ismerjék a kocsit, hanem hazánkban, nemzetünkben is.
– Éljünk a kocsi kocsi identitásképző erejével, hogy magyar ember bárhol büszkén mondhassa el, a kocsi kocsi azért hungarikum, mert ezt a komoly technológiai újítást is mi magyarok adtuk a világnak.
A beszédek után megkoszorúzták a múzeum bejárata előtt elhelyezett emléktáblát.
A felavatott márványtábla szövege:
„A kocsi szekér az ősi magyar szekér formavilágát követve, Kocs település mesteremberei keze munkáját, leleményességét dicsérve a XV. században alakult ki. Híre túlszárnyalta az ország határait, így rövid időn belül nemzetközi ismertséget, elismertséget szerzett. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy elnevezése mindmáig megtalálható az európai nyelvek többségében.”