
A Szent Borbála Nap alkalmából tartott ünnepi közgyűlésen hagyományosan elismeréseket adták át Tatabányán a Jászai Mari Színházban. Popovics György ajándékkal kedveskedett.
Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke is gratulált a kitüntetteknek és átadta Posztovics Ilona polgármesternek a Vármegyejáró sorozat Tatabányáról készített filmjét, melyet a közönség megtekintett a díjak átadása előtt. Elhangzott, cégek már érdeklődnek a film iránt, mert segítheti a munkaerő vármegyeszékhelyre csábítását.
Tatabánya Kultúrájáért díjat kapott Madarász Tibor festőművész, Szabó Ignác díjat dr. Juhász Balázs, aki harmincöt esztendeje a Tatabányai Szent Borbála Kórház elismert szakembere. Ezüst Turul Díjat Soltész Kálmán, a Tatabányai Bányász Fúvózenekar vezetője kapott, a díszpolgári címet pedig dr. Fertetics János, a hatvan éve folyamatos munkaviszonnyal rendelkező tüdőgyógyász főorvos vehette át.
Popovics György beszédében néhány szóval kitért arra is, hogy mit hoz a jövő Tatabánya számára a vármegye által koordinált Területfejlesztési- és Települési Operatív Program Plusz (TOP Pluszos) fejlesztésekben.
– Most 12,3 milliárdos a program. Nagy öröm számomra, hogy ezen felül a vármegyei önkormányzat a saját keretéből 1,3 milliárd forintot átadott Tatabányának 4 és 5 számjegyű utak fejlesztésére. Ebben részt vett Bencsik János képviselő úr is, polgármester asszony is.
– Tatabánya bemutató filmjét teljes szívünkből csináltuk saját eszközökből, saját munkatársakkal a vármegyei identitás program keretében, amely szintén egy európai uniós, TOP-os pályázat keretében valósult meg, és most december 31-én zárul. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Tatabányán, december 4-én, Szent Borbála Napján, a város legnagyobb ünnepén adhatom át ezt a filmet.
Tatabánya filmje megtekinthető a Mivármegyénk YouTube csatornán: