Ülés tartott csütörtökön a megyei idősügyi tanács Romanek Etelka, a vármegyei közgyűlés alelnöke vezetésével.
Az online tanácskozás résztvevőit Popovics György, a vármegyei közgyűlés és egyben az idősügyi tanács elnöke is köszöntötte.
Elsőként a résztvevők dr. Gulyás Renátától kaptak tájékoztatást az állami Jogi Segítségnyújtás igénybevételének feltételeiről. Az egyre többeket érintő online csalásokról Bálint Gabriella r. alezredes, a vármegyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztály vezetője beszélt. Az előadó az elkövetési módszerekre és az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire is kitért. Troják Frigyes elnök az Életet az éveknek vármegyei szervezet programjait, terveit mutatta be.
Az utolsó napirendi pontban elbírálták a „Komárom-Esztergom Vármegye Idősbarát Önkormányzata 2025” felhívásra beérkezett pályázatokat. A 2020-ban alapított díj célja, hogy hozzájáruljon az időspolitika megerősítéséhez, ismerje el az önkormányzatok idősekért vállalt cselekvő felelősségét, és a mindezek szellemében végzett idősügyi tevékenységek konkrét eredményeit. Minden évben egy-egy település kaphat elismerést az 1500 fő alatti és feletti kategóriában.
Vissza