Ülésezett a vármegyei Idősügyi Tanács

Ülésezett a vármegyei Idősügyi Tanács

Három témát tárgyalt keddi online ülésén a vármegyei Idősügyi Tanács. Szó volt az áldozatsegítésről, tájékoztatás hangzott el a nyugdíj aktuális változásairól, és kiírták az idei Idősbarát Önkormányzati pályázatot.

Az ülést ezúttal Romanek Etelka, a vármegyei közgyűlés alelnöke vezette, és részt vett rajta dr. Veres Zoltán vármegyei jegyző is.

Gombosné Márkus Anita koordinátor a tatabányai Áldozatsegítő Központ munkáját mutatta be. Az apropó: a vármegye önkormányzata a közelmúltban együttműködött az intézménnyel „A tisztán előrébb jutsz” drogellenes programsorozat keretében. Jó tudni, hogy bárki, aki valamilyen bűncselekmény, szabálysértés áldozatává, sértettjévé vált vagy sérelem érte, akár anonim módon is kérhet segítséget a központtól. Fontos, hogy minden szolgáltatásuk ingyenes. Néhány példa. Egyszerű megítélésű ügyekben jogi tanácsadást nyújtanak. Családon belüli, illetve kapcsolati erőszak esetén nemcsak érzelmi és pszichológusi támogatást adnak, hanem akár védett szálláshelyet is biztosítanak. Súlyos, iskolai közösségben történt bűncselekmény esetén a krízisfeldolgozásban is közreműködnek. Hogy mennyire szükség van a munkájukra, azt mutatja, hogy tavaly közel 300, idén pedig június 10-ig több mint 200 ügyfelük volt.

A nyugdíj- és nyugdíjrendszerű rendszerek aktuális változásairól dr. Beck László, a vármegyei kormányhivatal munkatársa adott tájékoztatást. Érdekességként elhangzott, hogy a KSH adatai szerint Magyarországon 2025-ben a várható élettartam férfiak esetében 74.14 év, nők esetében 79.96 év. Az öregségi nyugdíj átlagos összege 2020-ban 142.114 forint volt, 2026-ra közel megduplázódott, 260.993 forintra.

Az utolsó napirendi pontban kiírták a „Komárom-Esztergom Vármegye Idősbarát Önkormányzata 2026” pályázatot. A 2020-ban alapított díj célja, hogy hozzájáruljon az időspolitika megerősítéséhez, ismerje el az önkormányzatok idősekért vállalt cselekvő felelősségét, és a mindezek szellemében végzett idősügyi tevékenységek konkrét eredményeit. Minden évben egy-egy település kaphat elismerést az 1500 fő alatti és az 1500–5000 fő közötti kategóriában.

Galéria

Vissza