Máriahalom: vidám piknik a közösségek összefogásával

Máriahalom: vidám piknik a közösségek összefogásával

Jó hírekkel, ajándékkal érkezett a máriahalmi nyárindító piknikre Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke.

A tóparkban tartott hangulatos rendezvényen Popovics György egyrészt bejelentette, hogy a vármegyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP Plusz) révén 76,5 millió Ft érkezik a művelődési ház felújítására, másrészt átadta a település megyei identitás programban készített imázsfilmjét, melyet a helyszínen meg lehetett tekinteni, és már látható a Mivármegyénk YouTube csatornán is.

A hagyományos vakációkezdő piknik ízletes ételek rotyogtak a bográcsokban, a gyerekek pedig számtalan izgalmas időtöltésből választhattak a program segítőinek köszönhetően. A legnagyobb sikert a hordós kisvonat és a vízicsúszda aratta, de íjászkodni és horgászni is lehetett. Murczin Kálmán polgármester, a település és a közösségek motorja energikusan tartotta kézben a szervezést. Nem véletlenül volt a program szlogenje a „Helyi közösségekkel közösen a közösségért.”

A már egy évtizedes program létrehozásába az önkormányzat mellett ezúttal besegített a német nemzetiségi önkormányzat, a napközi otthonos óvoda, a Máriahalmi Alkotó Civilek, a helyi faluvédő egyesület és a polgárőrök, valamint a sárisápi önkéntes tűzoltók.

A Vármegyejáró filmsorozat a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat TOP-5.3.2-17-KO1-2021-00002 számú „A mi megyénk, a mi világunk” címűpályázatának keretén belül valósult meg.

Galéria

Vissza